Nagyon örülünk, hogy a Mikes Liget mellett döntöttünk, ugyanis az előzetes várakozásainkat messze felülmúlta a végeredmény. A társasház mind a minőségével, mind a természetközpontú megközelítésével kiemelkedik az új építésű lakóparkok mezőnyéből, teljes mértékben rászolgál a liget elnevezésre. Az építtető közvetlen és barátságos hozzáállásának köszönhetően alaposan nyomon tudtuk követni az építkezés teljes folyamatát, amelynek során többízben megbizonyosodhattunk arról, hogy milyen magas minőségű alapanyagok, nyílászárók, szaniterek, burkolatok stb. kerültek beépítésre a lakásunkba. Ráadásul mindez a szerződésben vállalt határidőket betartva valósult meg.
Edit & Szabolcs
A Major Konstrukt Kft. Mikes Liget-i ingatlanberuházása során az egyéni igényeinket figyelembe véve, kifogástalan minőségben, határidőre készült el a lakásunk. Az építkezés során mindvégig kapcsolatban álltunk a kivitelezővel, folyamatosan egyeztethettünk, elképzeléseinket megoszthattuk vele és a megvalósítást rábízhattuk. A beruházás befejezéseként feladatának tartotta a kimagasló minőségű kert kivitelezését és gondozását is.
Jusztina
A Mikes Liget egy kivételes adottságú telken valósult meg és ezt a beruházó remekül használta ki. Már a tervezés során látszott a jó arányérzék és az igényes műszaki tartalom iránti igénye. A kivitelezés során elképesztő volt, hogy minden kérésünk telesült, akár határolófalakról, akár nyílászárókról, akár felhasznált anyagokról volt szó. A kivitelezés végén pedig olyan igényes kertépítést hajtott végre, amely az új otthonunkat végképp családiassá tette.
Erik
A Mikes Liget egy igazi pozitív meglepetés az életünkben. A helyszín miatt két nap alatt döntöttünk a vásárlás mellett, Majoros úrral csak telefonon beszéltünk. Semmilyen referenciát nem olvastunk, de nagy szerencsénk volt. Egy nagyon megbízható, rendkívül igényes, rugalmas és türelmes kivitelezőt ismertünk meg benne. Minden külön igényt segítőkészen fogadott. Állandó jelenléte és szakértelme megnyugtató volt. Hogy a kert már beköltözésünk évében ilyen szinten pompázik, sohasem gondoltuk volna.
Zoltán
Bemutatjuk a
Mikes Ligetet
A két tömbben tervezett 18 lakásos társasház 42 és 107 m2 közötti lakáskínálattal, a legkorszerűbb fűtési/hűtési és informatikai rendszerekkel, minőségi, környezetbarát anyagok felhasználásával épült.
A háromemeletes épületekbe lifteket építettünk be, a pinceszinten teremgarázs készült, opcionálisan elektromos autó töltési lehetőséggel.
A beépített okosotthon rendszerrel irányítható többek között a lakások helyiségenkénti fűtése, hűtése, opcionálisan az árnyékolás, világítás, valamint a kaputelefon és az előkészített riasztórendszer is integrálható.
A lejtős telek adottságait kihasználva valamennyi lakás D-K-i, D-Ny-i tájolású, többségük a környező hegyekre néző panorámával. A telek 65%-a zöldfelület, nemcsak látványkert, hanem használatra, pihenésre is alkalmas. Minden lakáshoz tartozik legalább egy terasz, a földszinti lakások pedig saját kerthányaddal (21 m2-től 92 m2-ig) is rendelkeznek. A felső emeleteken kétszintes penthouseokat alakítottunk ki.
Az épületekbe levegő/víz hőszivattyús mennyezet fűtés-hűtés rendszert, a fürdőkbe, WC-kbe, opcionálisan a lakás egyéb helyiségeibe is kérhető padlófűtést terveztünk, amely a fokozott hőszigeteléssel kiegészítve gazdaságos, környezetbarát megoldást nyújt a lakások fűtésére, hűtésére és melegvíz ellátására. Minden lakásban mennyezethűtés készült, amely a hagyományos klímaberendezéssel ellentétben egyenletes hőmérsékletet tart a levegő keringetése, huzat és zaj nélkül.
Friss információkért iratkozzon fel hírlevelünkre

Tekintse meg elérhető lakásainkat:
A legjobb helyen
A társasház Buda jelenleg legdinamikusabban fejlődő környékétől, a kelenföldi kereskedelmi, üzleti és közlekedési központtól sétatávolságra található Mikes Kelemen utcában épül.
A forgalmas utaktól elzárt, csendes zöldövezeti utca nyugodt lakókörnyezetet biztosít, ugyanakkor tömegközlekedéssel és autóval is könnyen megközelíthető. A kiváló infrastrukturális adottságokkal rendelkező környék színvonalát tovább emeli a közeljövőben átadásra kerülő Etele Plaza, a Budapest One irodaház és a hamarosan megépülő szuperkórház is.
Miért a Mikes Liget?
Zavartalan mindennapok
Az alacsony beépítettség alternatívát jelent a zsúfolt lakóparki kínálat mellett.
Elérhető minőség
A kiemelkedő minőség és felszereltség mellett elérhető ár.
Fenntartható, gazdaságos
Gazdaságosan üzemelő innovatív megoldások, valódi okosotthon funkciók.
Befektetés
A fejlődő környék előrevetíti az ingatlanok értéknövekedését.
Major Konstrukt Kft. © 2021 Minden jog fenntartva.